Beszámolója
Cimkék: guadeloupe karib pálma rum tenger
Idén márciusban utaztunk Guadeloupe-ra, erre a gyönyörű Karib szigetre. Főleg nyaralási célzattal, beiktatva pár nap búvárkodást is. Az utat a búvároktatóm szervezte egy kisebb csoportnak. 13-an indultunk el Budapestről, ebből 5-en egy kis vitorlás hajón töltötték a 14 nap nagy részét, mi többiek 8-an, pedig Guadeloupén maradtunk, és két hétig élveztük a sziget nyújtotta örömöket. Az utazás hosszú volt és fárasztó, hajnalban indultunk Ferihegyről, és Párizsi átszállással érkeztünk Guadeloupéra ahol már akkor sötét volt. Onnan még 1 órás autóútra volt a szállásunk, Deshaiesben, ahová eléggé elcsigázva értünk el. Az autókölcsönzés amúgy kötelező annak aki ide jön, hiszen tömegközlekedés nem nagyon van, de szerencsére sokféle cég kínálja az autókat a reptéren. Nekünk a Budget volt a legolcsóbb.
Szállásunk egy szuper nagy faház volt óriási terasszal, és nagy nappalival, 4 szobával, galériával. 8-an kényelmesen elfértünk.
Az első napot pihenéssel és bevásárlással töltöttük. Pointe-a-Pitre közelében van egy Carefour bevásárló központ, ahol vettünk 2 hétre való csirkét, halat, rákot, kagylót. Mivel egyikünk remek szakács volt, így garantált volt esténként a finom étel. Párszor voltunk étteremben is, de a legjobbak a saját teraszunkon elköltött magunk kreált vacsik voltak, és persze utána , közben, az elmaradhatatlan rumalapú koktélozás.
Második nap megmásztuk a Soufriére vulkánt, ami a sziget nyugati részét Basse-Terrét uralja. Ide korán kell menni, mert dél körülre általában felhőbe burkolózik. Felfelé kb 3 óra az út a parkolóból, és esőre mindig számítani kell. Mi is jól eláztunk a kráterig, de aztán kisütött a nap, és lefelé gyönyörű látványban volt részünk. A kráternél elég büdös van a kénes gázok miatt, de a látvány lenyűgöző. A hegy lábánál meleg vízű medence várja a fáradt turistát. . Délután a déli parton pihentük ki a túra fáradalmait a Basse-Terre városától délre, ahol a homok fekete színű, a vulkáni kőzet miatt.
Az ezt következő napon henyéltünk a parton, és fürödtünk a tengerben. A Deshaiesi strand, a Grande Anse gyönyörű, sárga homokkal és pálmafákkal! A parton vannak kis éttermek,de nagyon ráérős a kiszolgálás, egyébként ez az egész szigeten így van mindenhol, szóval 2-3 órát rá kell szánni az étkezésre.
A henyélést követően a következő nap a kirándulásé volt. Először egy közeli vízesést látogattunk meg, ami egy gyönyörű kis tóba zuhog. A tóban lehet fürödni, amit meg is tettünk. Ezután a Kakaó múzeumot kerestük fel, ahol végigkóstoltuk a különböző kakóbabokat, csokoládékat, csoki-likőröket. Ide érdemes ellátogatni, a kóstoltató hölgy nagyon kedves. Végül a mosómedve parkot látogattuk meg, ami tulajdonképpen egy állat és növénykert. Kiépített úton lehet haladni az erdőben, hol megállópontokon mindenféle látványosság van. Halak, madarak, mongúzok, és mosómedvék. A park legizgalmasabb része a függőhíd pálya a fák tetején. Ide adnak beülőt, és a biztonsági kábelekre kell bekapcsolni a hevedert, aztán lehet menni, mászni a fák koronájában. A függőhidak kicsit imbolyognak, úgyhogy izgalmas élmény.
A következő 3 napban búvárkodtunk. Ehhez felkerestük a Cousteau Reserve-et ami egy tengeri nemzeti park. Itt a CIP búvárbázist tudom ajánlani, mivel korrektek és nem drágák. Mi egy 6 merüléses programra fizettünk be, ami egy roncsmerülést, és egy éjszakai merülést is magában foglalt. Ez így összesen 144 EUR-ba került, vagyis merülésenként 24 EUR-ba. Ráadásul én ingyen kaptam felszerelést is, ezért nem kértek külön pénzt. A többieknek volt saját. A tenger itt tele van élettel. Korallok, halak, homárok, és teknősök. A roncsmerülés fantasztikus volt, rengeteg hal él a Franjack roncson. Éjszaka meg a lámpák fényénél a polipok is előbújtak és vadásztak. Felejthetetlen élmény volt!
A nyolcadik napon átautóztunk a sziget Keleti felére Grande-Terrére. Itt először megnéztük a keleti csücsköt, ahol a Karib-tenger találkozik az Atlanti óceánnal. Itt óriási hullámok és sziklás part van. Fürödni nem lehet, viszont a látvány csodás. Egy kis domb tetején egy kőkereszt jelzi a sziget végét. Innen jó fényképeket lehet csinálni, és a parkolóban kagylókat és homokól készült ajándékokat lehet venni. A délutánt a fehér homokjáról híres Saint Francois, és Santa Anna strandján töltöttük, fürödtünk és kissé leégtünk.
A leégés miatt a következő napot strandmentes környezetben töltöttük, a Deshaiesi botanikus kertet néztük meg, ahol az orchideák és a papagájok a fő attrakció. A papagájok nagyon viccesek, követelik a kaját, amit automatákból lehet venni, és kézből esznek, nem zavartatják magukat. Késő délután meg a Rum múzeumot kerestük fel, ahol alaposan megismerkedtünk ezzel az itókával, fő a tudás alapon… Maga a múzeum nem nagy durranás, de a végén korlátlanul lehet kóstolni, így szerintem megéri.
A következő nap megint strandolós henyélős lett, csak hogy pihenés is legyen a nyaralásban.
Ezt követően viszont visszaérkezett a csapat hajós része a Karib-körútjukról, úgyhogy cseréltünk velük egy napra, kölcsön adtuk az egyik autónkat, mi pedig vitorlázni mentünk a hajójukkal. A kapitány egy hetven éves magyar férfiú, aki már 30 éve hajózgat a Karib tengeren. Nagyszerű nap volt, vezettük a hajót, ittuk a Rumpanchot, ének, tánc, buli! Igazi karibi feeling! Másnap megint strand, majd ismét hajózás, most már a Cousteau-ig elmentünk ahol snorkelleztünk, és finom karibi csirkét ettünk. Sajnos az idő egy kicsit elromlott, kicsit esett és elborult, de azért jó éreztük magunkat megint. Csak azt sajnáltuk, hogy másnap indulunk haza Magyarországra. Még maradtunk volna két hetet.
De majd legözelebb…
Infók:
Vízesés: Cascade Acomat : Basse-Terrén Pointe-Noire-tól kicsit délre.
Kakaó múzeum: La Maison Du Cacao
http://www.cacao-light.com
Mosómedve park: Parc des Mamelles : http://www.actipages.com/zooguadeloupe/
Búvárbázis: http://www.cip-guadeloupe.com
Deshaies botanikus kert:
http://www.jardin-botanique.com/
Rum múzeum: Musée du Rhum, Sainte-Rose-nál. : http://musee-du-rhum.fr











- 2010.02.22. 19:34
Klassz a videó, jó volt újranézni a helyeket, ahol mi is jártunk! Visszamennénk.. ;)
- 2009.08.11. 20:07
Szia Hágica!Megpróbáltam neked összeszedni az infókat. Ime:Vízesés: Cascade Acomat : Basse-Terrén Pointe-Noire-tól kicsit délre.Kakaó múzeum: La Maison Du Cacao http://www.cacao-light.comMosómedve park: Parc des Mamelles: http://www.actipages.com/zooguadeloupe/Búvárbázis: http://www.cip-guadeloupe.comDeshaies botanikus kert: http://www.jardin-botanique.com/Rum múzeum: Musée du Rhum, Sainte-Rose-nál. : http://musee-du-rhum.frEzen kívül érdemes a reptéren a kirakott ingyenes térképekből elvinni párat, elég jól lehet használni ezeket, és sok nevezetesség fel van tüntetve.Remélem nektek is kellemes lesz az út!ÜdvAndrás
- 2009.08.11. 16:05
Kedves András!Mi jövőre, éppen márciusban készülünk ide. Jó lenne, ha a felkeresett helyek nevét is közölnéd, hogy könnyebben rátaláljunk. (vízesés, mosómedve park) Köszi hágica
Ahhoz, hogy hozzászólhass válaszd a belépést vagy regisztrálj, ha még nem vagy tagjanik közt!




album


5 


